Mélyen tisztelet József Attila úr, ki meghala, felmene a mennyekbe, ül az Atyaúristen mögé, seggberúgandó azt ha rászolgálna. Épp az imént szálltam föl e vonatra és mint olyan, azelőtt egy vasútállomáson voltam. Igy jutott eszembe ön. Ne vegye rossz néven ezt az asszociációt, nem engem koppintott fejbe a mittuomén hányas számú tehervonat. Mondjuk én mindig a sárga vonal mögött állok. Itt ilyen is van és irja a peron szélén: Mind te step. Kicsitt kopottas a felirat, de én tudom, hogy itt eredetileg az állt, hogy “mind te steppe népe maradj hátul és ne lépj előre”. És ha már eszembe jutott hát tollat ragadtam és irok egy levelet kegyednek. Szerencsére kéznél – zsebnél – van egy notesz meg egy toll, így szoktam manapság irogatni csak sokkal kevesebb ékezettel. Na de persze nem erről akarok írni. Ahogy befejeztem ma a munkát és indultam a szokásos két órás hazaútra úgy éreztem, hogy kicserélem a szokásos vicsorító zenémet valami könnyedebbre. Nem görnyedtem előre jó szokásom szerint hanem kihúztam magam, a kezemet is kihalásztam a zsebeim mélyéről és lóbáltam őket így bandukoltam az állomás felé. Dudorásztam is közben, ide-oda léptem a zenére, azt is mondhatnánk – urambocsá –, hogy táncoltam.
A vonatállomásra érve leültem egy padra és ejsze még a lábaimat is lóbáltam, de ki tudja. Pillangók, madárkák is szálltak a fejem körül de ki nézte? Aztán eszembe jutott kegyed és ahogy felültem a vonatra rögvest elkezdtem írni ezt a levelet, most értem ide. Ötletes ez a saját magára visszautaló dolog, jó hogy nekem is sikerült 19 sorból ami másnak sikerült már két sorból is egy kemény k-betüs költeményben. Én nem szoktam dicsekedni, édesanyám is mindig azt mondta, hogy öndicséret gyalázat. A volt főnököm is ezt hajtogatta de csak azért, mert ha szar voltál nem kellett fizetésemelés. Ejj ejj, régi főnök, régi munka, hova lett az is, letelt a hét év, letelt a szolgálat. Legalább a vége olyan volt mint egy népmese. Szóval azt akartam mondani, hogy nem szoktam dicsérni magam. De mivel kegyed ismer hát bevallom, hogy bizony szoktam dicséri magam de Isten mögül maga látja a lelkem és tudja, hogy csak olyasmivel szoktam amiről tudom és azt hiszem, hogy mindenki tudja, hogy hamis. Szép vagyok, okos vagyok, csendes és szerény, ilyesmi. Elkiabálni sem szabad a dolgokat úgye, mert ha néven nevezed akkor jön az ördög és elveszi így ezt sem szoktam. Na de nem lehet mindig rettegve tudatosítani a dolgokat, mert ma-holnap jöhet a tehervonat nekem is és akkor… Szóval nekem úgy tűnik, hogy most el fogom mondani, még akkor is ha dicsekedésnek vagy elkiabálásnak is számíthat. Még akkor is ha tudom és tudom, hogy maga is tudja, hogy nem felhőtlen mert két hozzávaló is hiányzik. Mert jó lenne néha néha egy kis szürkés-kék füstfelhő és nagyon jó lenne ha rámosolygna a kedvesemre mikor átmegy az uccán hadd vidulna fel ő is jobban. Na de ezek nélkül is, drága Attilám, nem gondolod, hogy átírhatnád a disznós versedet? Azt a langy tocsában fetrengős, fénybabrálta szőke pihés versed. Még akkor is, ha ez a London is csak egy pocsolya.
Kelt – befejeztetett – az Úr 2011-ik esztendejének jégbontó havának kilencedik napján, este 11 óra és 4 perckor, a Centrál – igen, ez a piros – vonalon Szent Pál és Bank között. Hjaa, tudják ezek a brittek hogyan kell elnevezni a metróállomásokat.
És ímé, közzététetik, közhallgatásra, a nem vicsorító könnyed muzsika:
A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.
