2008. február 10., vasárnap

Nem igazán volt szimpatikus a bloggolás ötlete számomra, ezért is hessegettem el ezeket a baljós árnyakat mindig magamtól. De – és az, hogy ez a de most itt van ez természetes, mert ezt egy bloggban olvasod ugye – mostanában ügyes kis párhuzamot tudtam vonni egy olyan szóval, amelyet gyerekoromban használtunk azok megnevezésére
akik nem tudtak focizni. Talán ezt a szót sokan nem ismerik, nem tudom, hogy ez tájszólás vagy sem mivelhogy csak itt voltam gyerek és itt illettem mindenkit ezzel a névvel aki, ellentétben velem harmadik próbálkozásra sem tudott belerúgni a labdába. Ők voltak a bogosok és így lettem itt és most én is blogos.
A témaválasztás az már egyáltalán nem volt nehéz, nem tudom, hogy áldás vagy átok, de ha az írás gondolata motoszkál a fejemben a fülemből kiindulva előkerül a fémzene is, hogy én is! én is! és ezt elhessegetni nem lehet. Most meg sem próbáltam, úgyhogy itt kéz a kézben menetel majd a zene meg az írás, bár tudom, hogy ezt a zenét és ezt az írást is megkérdőjelezik sokan, hogy egyáltalán viselhetik-e e jobb időket is megért fogalmakat mikor még Mozart volt a zene és Dosztojevszkij az írás. De az én bibliám azt mondja, hogyha senki se lehetsz, semmit ne várj, csak üvölts és ameddig úgy érzem, hogy az előbbi kijelentés feltétele igaz addig üvöltök és ez lenne az üvöltés. Szolid, visszafogott, csendes üvöltés. És persze én azt üvöltöm csak amit lelkemből a dallam kiás. És mivel életemben addig értem, hogy a régi igazságokat nem minden esetben közhelyezem le, mint például az ismerd meg önmagad ősrégi tétele és mennél többet gondolkodom rajta annál inkább úgy látom, hogy talán könnyebb helyzetben vagyok mint mások. Mert míg mások az idő mázával vastagon bevont bugyraikban kell kutakodjanak térkép vagy iránytű nélkül addig én ha megismerem a zenémet minden mellékhatásával együtt talán már félútig is eljutok. Mert nem én választottam őt, ő kerített hatalmába már kora gyermekoromban és akkoriban nem érdekelt a szöveg csak a zene és lám lám a szavak azért mégis ott voltak és észrevétlenül formáltak alakítottak a saját képükre és amire észrevettem volna magam már egy sor eszme és aranyigazság tornyosult előttem és ezeken a rácsokon még máig sem sikerült áttörnöm. Persze lehet nem is akarok áttörni, de azért kíváncsi vagyok, hogy kívülről hogyan néznek ki, milyen magasra nyúlnak és mennyit bírnak átfogni. Ez a napló módszer pedig nagyon találó fegyver e feladatra, mert sokkal könnyebb így megírni ezt. Mert nem neked írok, hús vér emberke, aki azt hiszed, hogy tévedve jöttél ide pedig nem és ha már eddig elértél a böngészésben bizonyára görgeted az egered a fenti sarokban levő konok x fele mely jelen esetben a végemet jelentené és nem is neked, inkább hús, mint vér emberke ki naphosszat bloggról bloggra szállsz, de már semmi újat nem találsz és hanyagul legyintesz csak mikor egy nehezen kiizzadt szófordulatot látsz és nem is neked, inkább vér, mint hús ember ki mohón rágod át magad szavaimon és úúúúgy érzed, hogy benned is mocorgott mindez és olyan érzésed van mintha belőled ömlött volna ki ez a szóáradat, de persze holnapra már elfelejted és csak egy parányi bizsergés marad meg a fejed búbján melyet, mivel az okát nem ismered észre sem veszed. Nem. És még mielőtt egy biológust meghökkentő osztályozást hoznék létre megállok és beszélek erről a fehér dobozba illesztett hideg üveg(?!?, tényleg, miből is van ez?)lapról amelyben most a gondolataim most szöveget öltenek., mert ide írok én. Ezért olyan könnyű netten kiönteni a lelki szemétládát, mert lényegében egyedül vagyok egy olyan tárggyal, mely nap mint nap itt van veled, ugyanazt a levegőt szívja mint én és ugyanaz a por száll rá is mint amit lemosok magamról. És ha elképzelem is, hogy valaki olvassa ezt a blognak hívott szart akkor az pont azt akarja hallani amit én írok, de lényegében ez egy egyszemélyes műfaj, legalábbis egyelőre. Azért talán mégis egy fokkal mégis jobb a Kafka féle fióknak írásnál.
Képeket is láttam azokban a blogokban amelyeket megnéztem, de egyelőre nem szeretnék vizuális elemeket feltölteni ide, bár mondjuk ezeket a sorokat is szemeitekkel látjátok feleim, ergo vizuális elem, na de érti aki akarja, hogy mire gondoltam. Viszont egy másféle képet mégis beszúrok ide, hogy körülbelül merre is kalandoztak agyam hullámai mikor e sorokat írtam. Ez egy magyar punk együttes dala, akik a Magyar Punkológiai Intézet ajánlásával szaladgálnak szanaszét a réten és még mielőtt túlzottan örülnének a punkok, hogy végre egy kedvükre való tarajos blogot találtak el kell keserítsem őket ugyanakkor meg kell vigasztaljam azokat akik azt hihetnék, hogy még egy punk blogot olvasnak: nem teszek kivételt zenénk különböző műfajai között és a punktól a deathig mindent meghallgatok és mindből elszívom az energiát. Akinek ez meg nem tetszik annak csak annyit tudok mondani, hogy saaaaajnáááloooooom. Vagyis igazából nem is, de ez a dal címe.


Valami nem jó, de nem ezt mondtad,
Mikor még mindkét kezemet fogtad.
Ahogy gyermekként néztem, nem láttam hibát
És nem értettem a teóriát
Tettem amit kell, törtem magam
A holnap mégis bizonytalan
Ami seggnyalás nélkül nem megkapható
Ezért nem lettem gyárigazgató
Én hallgatok rád hogyha te mondod
Higgy a tévének ha ontja a mocskot.
Hogy legyek szingli, mert most az a menő
És sokdiplomás azé a jövő
Hát enyém lett, vagy még csak készül?
Magányosan, remény nélkül!
De 2008-ban, Erdélyben én biztos megtalálom...
Csak egy féreggé kell válnom
És az ölembe hullik minden
Azt mondják nem is kellesz hánynom
És megvalósul álom
És engem veregetnek vállon
Csak legyen cipzár a számon
De nekem nem kell ilyen áron
Sajnálom
xxxxxra nem illik a punk szabály.
Nem úgy néz ki mint egy papagáj
Pedig tarajom is volt, sőt jól állt nekem
De ma már nem hordom, túl David Backem.
Ha nem hiszel nekem csak figyeld a számat
Hogyha félsz állj odébb mert ez fájhat.
Meglepődnék, de ez még várhat,
Bár építettek már szarból várat.
Nem bánom
Csak egy féreggé kell válnom
És az ölembe hullik minden
Azt mondják nem is kellesz hánynom
És megvalósul az álom
És engem veregetnek vállon
Csak legyen cipzár a számon
De nekem nem kell ilyen áron
Sajnálom
Ha nem ezt vártad
Ha csalódtál bennem
Túl későn jöttem
Mégis korán kell mennem
Az agyam játszana velem
De a szívem képtelen
Köszönöm nem!
Azt hiszem nélküled is tudom
Hogy hol a helyem
Azt hiszem még jobban nyitvatartom a szemem
Azt hiszem egyedül is rájövök
Hogy mi jó nekem
Azt hiszem elengedheted
Mind a két kezem
Saaaaajnááááálaztoohiszoemonélkoüledoismtudom
Hogy hosaljnáalohemlyem
Saaaaajnááááálaztoohiszoemomégojobboannmyitva
tartom asajsznáemlomem
Saaaaajnááááálaztoohiszoemeogyeodüloisrmájövök
Hogy mi jó nesajknáloemm
Saaaaajnááááálaztoohiszoemeolenogedohetmed
Mind a kétsajknálezoemm

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

Nincsenek megjegyzések: