Milyen szép is egy állam születése: a kisded őrjöng az örömtől, fetreng a fájdalomtól viszont az anya úgy érzi, hogy a saját testéből vesztett el egy darabot, még akkor is, ha az csak annyira volt övé mint egy nagymellű ladynek a szilikon csodája. És sorba állnak a kegyelmesek és ki ki saját érdekei szerint határozz, bár ott állnak a köldökzsinórt elszakító kisded mellet vigyázó tekintetüket mégis saját testükön tartják és ha véletlenül azt észlelnék, hogy a bennük levő idegen testek tiltakoznak a nem megfelelő vércsoport miatt vagy csak azért mert nem kapnak levegőt a nagyra duzzadt máj mellet akkor egyből ellenségesen néznek az újszülöttre. Mások viszont, kiknek szervezetében nincsenek beültetett sejtek a felnőttekre jellemző gyagyáskodásal örülnek az első bökinek és az első kakinak. Az ellenségesek pedig felhördülnek, hogy lám lám, magára hagyod és mindent összeszar, nem lesz ez így jó. Aztán fölébred az immunrendszer az anyatestben és elgennyesedés veszélye mellett nagy ribilliót csap, ebben részt vesznek a dühtől elvörösödött vörös vérsejtek, kik a nagy veszteség miatti fájdalmukban szívvel-lélekkel törnek zúznak. Aztán odakeveredik pár antibiotikum is, akik testről testre járnak, pusztítást keresve, esetleg valami mélyebb értelmet kutatva dobozba zárt életüknek, vagy csak azért, mert nevükből kiindulva ők minden ellen vannak ami bió. Mindezt lenéző mosollyal nézik az előre megfontolt tervekkel érkező fehér vértestek, akik tudják, hogy nem azon van a lényeg, hogy mit törnek össze, hanem az, hogy a doktor bácsi lássa ezt és vegye észre, hogy ha hamar nem lép közbe sebészkésével menthetetlen lesz a helyzet és majd csak perverz orvostanhallgatók szentelnek figyelmet a bebalzsamozott hullának. De persze a doktor bácsi is ember és először ő is saját magát vizsgálja át, nem szeretne elgennyesedni ő sem és tudja, mert kijárt már sok okító intézményt, hogy nem lehet úgy határozni, hogy a kisdednek jó legyen, úgy kell tenni, hogy jó legyen a doktor bácsinak és a kegyelmeseknek. És persze ez nem olyan egyszerű, mert ami jó a doktor bácsinak az nem jó minden kegyelmes úrnak, ezért hosszas huzavona indul. Közben a kisdedet senki sem teszi tisztába, saját szennyében fetreng, elvakarja sebeit miközben az anya teste is fertőzésnek indul, de mivelhogy a doktor bácsik között még mindig tart a nézeteltérés nincsen ki foglalkozzon a betegekkel. Ha észreveszik, esettanulmány készítenek belőle és mindenki levonja a saját érdekeinek megfelelő közvetkeztetéseket, ezt beteszik a Mindentelbonyolítónagykönyvbe, hogy a következő ilyen esetnél még nehezebb legyen dűlőre jutni. És ha mégis kimászna az újszülött a koszból és megkockáztatna egy olyan felelőtlen kijelentést, hogy esetleg a páciens javát kellene nézni szigorúan néznének rá és utasítanák rendre, mert nem ment el az eszük, hogy olyan megoldásokat keressenek, ami az adott páciensre van szabva, az úgy túl egyszerű lenne. Majd szánalmas mosollyal elbocsátanák, sajnáljuk, nem értheted te ezt. De talán nem alszanak ők sem nyugodtan, talán hallják, hogy az egyébként elég satnyán működő harmadik veséjük éjszaka, lopva imádkozik és áhítozik egy olyan állapotra, mikor saját húgyzacskójába csepegteti majd sárga nedvét. De csak néha van ez, és ez a néha lassan lassan néhai lesz és gazdája jóllakott hortyogása között a harmadik vese szépen lassan eltűnik, de hát kinek is van szüksége rá két jól működő és teljesen kompatibilis vese mellett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése