2011. február 12., szombat

Levél József Attilához

            Mélyen tisztelet József Attila úr, ki meghala, felmene a mennyekbe, ül az Atyaúristen mögé, seggberúgandó azt ha rászolgálna. Épp az imént szálltam föl e vonatra és mint olyan, azelőtt egy vasútállomáson voltam. Igy jutott eszembe ön. Ne vegye rossz néven ezt az asszociációt, nem engem koppintott fejbe a mittuomén hányas számú tehervonat. Mondjuk én mindig a sárga vonal mögött állok. Itt ilyen is van és irja a peron szélén: Mind te step. Kicsitt kopottas a felirat, de én tudom, hogy itt eredetileg az állt, hogy “mind te steppe népe maradj hátul és ne lépj előre”. És ha már eszembe jutott hát tollat ragadtam és irok egy levelet kegyednek. Szerencsére kéznél – zsebnél – van egy notesz meg egy toll, így szoktam manapság irogatni csak sokkal kevesebb ékezettel. Na de persze nem erről akarok írni. Ahogy befejeztem ma a munkát és indultam a szokásos két órás hazaútra úgy éreztem, hogy kicserélem a szokásos vicsorító zenémet valami könnyedebbre. Nem görnyedtem előre jó szokásom szerint hanem kihúztam magam, a kezemet is kihalásztam a zsebeim mélyéről és lóbáltam őket így bandukoltam az állomás felé. Dudorásztam is közben, ide-oda léptem a zenére, azt is mondhatnánk – urambocsá –, hogy táncoltam.
            A vonatállomásra érve leültem egy padra és ejsze még a lábaimat is lóbáltam, de ki tudja. Pillangók, madárkák is szálltak a fejem körül de ki nézte? Aztán eszembe jutott kegyed és ahogy felültem a vonatra rögvest elkezdtem írni ezt a levelet, most értem ide. Ötletes ez a saját magára visszautaló dolog, jó hogy nekem is sikerült 19 sorból ami másnak sikerült már két sorból is egy kemény k-betüs költeményben. Én nem szoktam dicsekedni, édesanyám is mindig azt mondta, hogy öndicséret gyalázat. A volt főnököm is ezt hajtogatta de csak azért, mert ha szar voltál nem kellett fizetésemelés. Ejj ejj, régi főnök, régi munka, hova lett az is, letelt a hét év, letelt a szolgálat. Legalább a vége olyan volt mint egy népmese. Szóval azt akartam mondani, hogy nem szoktam dicsérni magam. De mivel kegyed ismer hát bevallom, hogy bizony szoktam dicséri magam de Isten mögül maga látja a lelkem és tudja, hogy csak olyasmivel szoktam amiről tudom és azt hiszem, hogy mindenki tudja, hogy hamis. Szép vagyok, okos vagyok, csendes és szerény, ilyesmi. Elkiabálni sem szabad a dolgokat úgye, mert ha néven nevezed akkor jön az ördög és elveszi így ezt sem szoktam. Na de nem lehet mindig rettegve tudatosítani a dolgokat, mert ma-holnap jöhet a tehervonat nekem is és akkor… Szóval nekem úgy tűnik, hogy most el fogom mondani, még akkor is ha dicsekedésnek vagy elkiabálásnak is számíthat. Még akkor is ha tudom és tudom, hogy maga is tudja, hogy nem felhőtlen mert két hozzávaló is hiányzik. Mert jó lenne néha néha egy kis szürkés-kék füstfelhő és nagyon jó lenne ha rámosolygna a kedvesemre mikor átmegy az uccán hadd vidulna fel ő is jobban. Na de ezek nélkül is, drága Attilám, nem gondolod, hogy átírhatnád a disznós versedet? Azt a langy tocsában fetrengős, fénybabrálta szőke pihés versed. Még akkor is, ha ez a London is csak egy pocsolya.
            Kelt – befejeztetett – az Úr 2011-ik esztendejének jégbontó havának kilencedik napján, este 11 óra és 4 perckor, a Centrál – igen, ez a piros – vonalon Szent Pál és Bank között. Hjaa, tudják ezek a brittek hogyan kell elnevezni a metróállomásokat.


És ímé, közzététetik, közhallgatásra, a nem vicsorító könnyed muzsika:


A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. november 3., szerda

Paraszt

Eccer vót hó nem vót vót eccer e paraszt. Ez a paraszt én vónék, de nem úgy paraszt, hogy paraszt pokróc tapló dudva elyesmi, hanem úgy paraszt, hogy paraszt paraszt, mezőn dogózó embör. Nó, én itt vónék a nagy angulus falúba, sosztán ettem az ebédet szépen, nem es tuttam, hogy én mekkora paraszt vagyok amig rea nem jöttem, hogy mekkor paraszt vagyok. Az úgy vót, hogy ettünk az asszonal. Nem es akármit, hanem szalonnát, rendes igazi székely szalonnát, otthonrú küdte idesanya csomagba. S melleje faltunk hagymát, akció vót az üzletbe azé vettük mög. Jó veres hagyma vót az, csipet es az istenadta. S melleje még evénk sajtot es, arra es akció vót, még a múlt héten, nem olyan jó otthoni sajt hanem valami extra matúr csedár. S melleje ettünk kenyeret es, valami ócsó angúl kenyeret nem otthoni pityokást. Az asszon szakács iskolába jár, ott kérdezték ezek, hogy mit szokás a kenyérbe rakni, ezek a majmok meg öszehordtak tücsköt bogarat, mazsolát, hagymát, csokoládét s mindent, ami nem odavalú de az egyetlen dógot ami jár belé azt nem. Még meg es nézték az asszont mikor mondta, hogy oda egy csepp pityóka es kellene. Na szóval falatoztunk szépen, az ágyon ülve mintha a mezőn lennénk pityokaszedés vagy takarás közbe, mindig így eszünk itt, nem ettem asztalnál két hónapja, én aki sose szerettem flekenezni menni, de nem azé, me nem szerettem a flekkent, há hogye szeretném a flekkent, ki nem szereti a flekkent, bolond az, sze én szeretem a flekkent de azé nem szerettem flekkenezni menni mer a fődön ülve kellett enni s aztat nem szerettem. Itt es az van.Népzenének ott vót a Korpiklaani, tudom én aztat, hogy a nem magyar, nem es székely hanem finn de asszongyák rokonok vónánk, lehet azé néztem münk fajta népzenének, amólyan folklór vagy mi a dög. No és akkó eszembe jutott, hogy annak idejin keresztapámmal es így ettünk a mezőn, s úgyanezt s pont így es ültünk csak akkor a szekérdeszkán vót megvágva a szalonna.Eccer megcsípte az öreg faszát valami hangya vagy mi, káromkodott es cikornyásakat az öreg, mintha a lovát szidta vóna úgy szidta azt a hangyát. Faszát – mondom most, de akkor nem mondtam, hogy a faszát, nem es tudtam, hogy a faszát, de ha tudtam vóna, hogy a faszát akkor es azt mondom, hogy a petit. S nem elég, hogy eszembe jutott ez, hanem még jól es esett, erre mondják, hogy nosztalgiázik valaki azt hiszem. Az, aki London közepibő a mezőre vágyik a vereshangyák közi biztos nagy paraszt, csakes az lehet.

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. október 30., szombat

Csilingel

"Tartozol tíz fityinggel, St. Martin így csilingel.
- Ennyi eszembe jutott. Fityingnek egy kis rézpénzt neveztünk, olyasféle volt, mint a cent.
- Hol volt a St. Martin-templom? - kérdezte Winston.
- A St. Martin? Az még ma is megvan. A Győzelem téren, a képtár mellett. A homlokzata felül háromszög alakú, oszlopok tartják, és nagy lépcsősor vezet fel hozzá.
Winston jól ismerte ezt az épületet. Múzeumnak használták, mindenféle propagandakiállításokat szoktak benne rendezni - rakétabombák és úszó erődök modelljeiből, az ellenség kegyetlenkedéseit ábrázoló viaszfigurákból és hasonló dolgokból.
- St. Martin's-in-the-Fieldsnek nevezték - tette hozzá az öregember -, bár nem emlékszem rá, hogy valaha is mezők lettek volna arrafelé."

2010. október 24., vasárnap

Bong

"Ó! Narancs és citrom, bongja St. Clement harangja. Egy rigmus, még kisgyermekkoromból. A folytatására nem emlékszem, de a végét tudom. Ágyad fejéhez itt jön egy fáklya, Itt meg egy balta, fejed levágja. Valami táncféléhez énekeltük. [...]
Winston eltűnődött rajta, hogy vajon melyik századból való lehet a templom. London épületeinek keletkezési idejét általában nehéz volt meghatározni.[…] Beszélgetés közben Winston agyában folyton a félig felidézett rigmus zsongott: Narancs és citrom, bongja St. Clement harangja, Tartozol tíz fityinggel, St. Martin így csilingel! Miközben a rigmust mondogatta magában, az a különös érzése támadt, hogy valósággal hallja is a harangokat, egy elsüllyedt London harangjait, a városét, amely mégiscsak létezett még valamilyen formában, ha álöltözetben és elfelejtve is. Úgy érezte, hogy valami szellemtoronyból hallatszik az erős harangzúgás. "

2010. október 22., péntek

[no subject]

Ha már itt vagyok akár írhatnék is róla - gondolom én. De persze csak cím nélkül, amióta Ábel Amerikába ment az ilyen címek elcsépeltek lettek, bár az “Egy jenki Arthúr király udvarában“ cím jobban illene. És azt sem tudom, hogyan kellene írni erről az ittlétről, hogyan kellene egy székely írjon Londonról. De mivel székelynek mindig gyenge voltam – vótam –, nem bírtam a szilvapálinkát úgye és írónak soha nem is számítottam, így ezen nem is kell morfondírozzak. Azt, hogy South Parkot nem lehet nézni már elpanaszoltam, pedig milyen szép kezdés lett volna. Dörgedelmesen berobbantam volna valahogy így: Aha!!! A nevet el lehet lopni és számtalan South Parkot létesíteni itt ezen a néven, de a műsort azt már nem lehet beengedni, nehogy valaki plági…szóval így lehetett volna kezdeni, de ezt már elpuskáztam, mint a nigériai csaj az angol X-Faktort és a brit állampolgárságot. A bal-oldali-jobb-kormányos dolog meg köztudott, szóval még megemlíteni is unalmas, különben sincs semi baj azzal, hogy az út másik felén kell menni, inkább a balkezes kapcsolás a nehezebb, mert riadalom esetén megtörténhet, hogy az ember az ablakor húzza le visszakapcsolás helyett. Esetleg beszélhetnék a divatról vagy a nem divatról. Mert nem divat úgyanis Londonban angolul beszélni, Inkább a volt koronaékszer valamelyik nyelvén illik mondjuk a szanszkrit betűs bangladeshi nyelven vagy ne adj isten esetleg románul. Angolul csak az ódivatú angolok beszélnek de csak elvétve. Magyarul meg annyira ritkán, hogy azt még Frodó is meg tudná számolni az ép ujjain. Aztán az sem divat, hogy holmi középkori szellemben asztalról egyenek az emberek, esetleg le is üljenek egy székre. Így mi sem eszünk ilyen ósdi módszereket alkalmazva, inkább az ágy mellé kuporodva fogyasztjuk el az épp aktuális fogásunkat. Az sem divat, hogy a nadrágot derékig fölhúzzák a fiatal legények. Igazuk is van, előbb-utóbb úgyis le kell húzni, ilyen derék ifjaknál és hajadonoknál bizonyára elég gyakran le kell és a fiziológiai szükségletekre még nem is gondoltam. Persze nem kell itt valami izléstelen szerszám villogtatásokra gondolni, az alsónemű hordása még nem ment ki divatból, különben is ez a fenék alatt hordott nadrág úgy igazi, ha a póló pont annyira hosszú, hogy elér a nadrág felső részéig, így az egész ruhaköltemény csak sejtett, de nem mutat. Amolyan diszkrét dekoltázs, legalábbis szellemiségében. Továbbá a másik zaklatása sem divat, így inkább mindenki céltudatosan rohan egy üres szék felé a metrón vagy a buszon majd ha sikeres volt a hódító akció akkor gyorsan elfoglalja magát valamivel. Közben föl sem néz, nehogy megsértsen valakit. Az meg aki lemaradt a székhóditásban úgyanúgy elfoglalja magát és nem néz fel, bár valahogy a széküresedésre azért kell figyeljen, valamiféle hatodik érzék lehet ez vagy mi. Rövid toplista az önelfoglalási manőverekről:
1.Mobil telefon füllhalgatóval, bár persze ez nem amolyan hétköznapi egyszerű telefon, ez amolyan szarphone vagy smartphone vagy mi a csuda.
2.Ipod füllhallgatóval
3.A metróállomásokon ingyen osztogatott újság olvasgatása. Ez ugye, egy fokkal lennebb van mint az elektronikus ketyerék használata, ezért ehhez külön hozzaállás is jár. Igen, attitude. Ha magaddal hozod az újságot akkor leszállás előtt gondtalanul dobod hátra miközben az egész lényed ezt mondja: leszarom ezt a lapot, csak mivel jó utas vagyok megtisztelem a vonatot annyival, hogy egyszer átböngészem, de következőkor nem leszek ilyen rendes már, magammal hozom a szarphone-om vagy az Ipodom, mert nekem úgye az is van. Az meg aki nem hozza magával az újságot, hanem fölveszi a székről miután az előtte levő a fennebb leírt módon eldobta már ezt a benyomást kell sugározza akkor is amikor fölveszi, mert persze neki is van elektronikus ketyeréje otthon. Legaláb kettő.
4.Sminkelés és mindenféle szépség(?)ápoló(?) szer használata.

Nem divatosak itt az únióban annyira elterjedt maszlagok sem, mint mondjuk a multikulti sületlenség vagy a keveredés az európaiság szellemében. Itt kéremszépen mindenki kedvesen magára van hagyva, nem akarják belekeverni semmibe sem, se rosszba, se jóba, se más nemzetbe, sehova. És hogy tiszta legyen mindenki számára mennyire tiszteletben tartják a másságot, íme egy fotó a melegek jogainak tiszteletben tartásáról:
Mosakodni nehéz, de megnyugtató érzés ez a szimbólum értékű gesztus, gondolom sokan is gondolnak a jó kurva buzi édesanyjára annak aki azt hisszi, hogy vagány egy marok forró meg egy marok jéghideg vizzel mosakodni. Vagy talán nem is szimbólum csak én magyarázom bele, a hideg vizes csap normál periódusokra van, a meleget meg akkor kell használni amikor disznóinfluenza meg más ilyen csodabogár virus garázdálkodik. Minden esetre, a hideg és meleg víz annyira független, hogy a fürdőkádban sem akar keveredni, így előrdulhat, hogy bár ég a valagad a lábad már kihült, na de járt már így sok vándor.

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. október 20., szerda

Tényleg back

Back back, de csak a blogra jöttem vissza, a valóságban nem vissza, hanem előre mentem a messzi messzi ködös Albionba. Messzi messzi otthonról nézve, innen nézve csak nagy, de nagyon is közeli. És milyen jó, hogy eljöttünk, itt nem olyan mint otthon volt, ahogy ez a kép is tanúsítja:


A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. október 16., szombat

Back ! ! ! . . . again . .

Hölgyeim és uraim, emberek és állatok, ímé, visszatérek, sokadik alkalommal hosszú hosszú hallgatás után. Esküdözhetnék, hogy most az egyszer sokáig is maradok, de úgysem hinné el senki sem, így nem is mondom. De ha valakit érdekelne, hogy mit csináltam az utóbbi hat hétben, adok egy kis ízelítőt:

ozzy( Ozzy az Ozzy Osbourne, "reality TV-dad and metal God", annak aki nem tudná)


ozzy from Diabolus Dei on Vimeo.



simpi from Diabolus Dei on Vimeo.



GaGa from Diabolus Dei on Vimeo.

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. május 26., szerda

Fortuna?

90 éves győzelem, sebtapasz, nemes gesztus vagy mi a szar az, hogy a Magyar Köztársaság ma megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. 90 évhez képest nem lassú a betervezett ütem, augusztus 20-án lép életbe, 2011-től igényelhető így legjobb esetben 2011 márciusában juthat ennek birtokában egy olyan magyar, aki nem rendelkezik magyarországi lakcímmel, vagy londonival sem. 90 évhez képest tényleg nem lassú az tempo, na de 31-hez vagy egyhez képest? Mit is mondhatnék mást mind ezt:

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. március 26., péntek

3szék közt a ...

Pedig én már látni véltem a hosszú lábú hosszú kezű cilinderes urat ködös vágyálmaimban aki majd jön és értem is síkra száll és felszabadít rabszolgasorsomból. És azt is elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy holmi jöttment szinészke megorvgyilkolja. Persze tudom, hogy az effajta megorvgyilkolása a magyar nyelvnek nem ment volna egy ilyen színvonalas lapnál és persze az éssel kezdett mondatoknak se lett volna hely, a pediggel kezdett cikkek is halálra ítéltettek volna. Na de épp ez jelentette volna az egyik széket, még ha csak egy kicsi szék lett volna is, amolyan összerakhatós horgásznak való, amelyet szépen előkaptam volna ha lett volna lehetőség, hogy kifogjak valami szellemileg építő halacskát. És ezt a széket betehettem volna a nagy tudósító székem alá, vagy épp fölé, a lényeg az, hogy egyszerre tudtam volna ülni rajtuk. Tudom azt ajjaj, hogy egy seggel két nyerget nem lehet ülni, de nem is nyergekről beszélünk most. Szóval a kis székről szépen képeztem volna magam miközben a nagy székről dolgozgattam volna mint tudósító az Orba-szájba verő vidékről, megbirkozva az összes démonommal, beszélgetve – pfúj, pfúj, háromszor is pfúj – helyi vagy idetévedt politikusokkal, mesteremberekkel, kultúrsznobokkal meg mindenkivel aki számít ilyen vagy olyan kategóriában.
Bár most nincs senki aki ellenőrizhetné azt amit írok, így úgy írhatok ahogy akarok vagy – inkább – ahogy tudok, de azért annyit mégis magamra erőltetek ha már a cím olyan amilyen, akkor itt is szerepeljen egy harmadik szék. Ez a szék természetesen visszafele nézett volna és kajánul örültem volna ha mélyen eldugva a sok sok ezer nadrág közt több kutyafasza hangzott volna el mint eddig vagy ha meghosszabbodtak volna a kínos csendek az izék és a hogyeshijjákok közt, a hogyesmongyákokról nem is beszélve. És persze megtudtam volna mindent, mert az az utca - még most is – az enyém.
Tudom, sok baj van ezzel az írománnyal, főleg ha az új – képzeletbeli – kritériumoknak kellene megfeleni, de a legnagyobb baja mégiscsak a feltételes mód. Mert bár itt van ez a háromszék, mégsem bírok felkapaszkodni a két nagyobbik székre, a kicsire meg nem akarok, lehet most össze sem tudnám rakni itt a gödörben. Hiába, szerencsés az – nézőpont kérdése – aki háromszék közt csak a földre kerül…

Dal is lesz, majd ha hagyja az internet.

Nem adnak semmit
Elvesznek mindent
Lehet hogy nem marad
Csak annyi hely
Nekünk a Földön
Ahol egy börtön
Kulcsa a porban
Süllyed el

Kagylóba zárt
Zene a tenger
Fénykép a hegygerinc
Ki temet el
Mi lesz ha minden
Azé lesz ingyen
Aki a fénybe
Szögeket ver

Lidérces hangok altatnak el
Túlélő lezárt szemekkel te sem leszel

Több ezer éve
Kapod a sebeket
Agyagba karcolt
Szentírás
Üzeni Isten
Szeret de téged
Nem ért és nem véd
Senki más

Lidérces hangok altatnak el
Túlélő lezárt szemekkel te sem leszel



A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2010. március 15., hétfő

Ünnep

Ünnep, ünnep, szuper ünnep, tömegek, zászlók, féltéglák, erőseknek egész téglák mellmagasságban tartava amíg csak kell vagy lehet, jó esetben addig kell amíg lehet, úgy a jóllakott kecske is elbeszélget a még mindig kerek káposztával. Közben, mivel hálás a téma, lehet hajlítgatni erre-arra, értelmezni, attól függ ki a jobbik vagy a bal-lik meg, hogy ki milyen távol van a tűztől. Ennek fügvényében összehordanak hetet havat s mindent mi szem szájnak ingere így lett ez az ünnep is elcsépelt kihasznált szajha.
Na de ünnep nem csak egy előre kijelölt nap lehet, így lett nekem is a mai mégis ünnep, függetlenül attól, hogy ünnep annélkül is, na de túl sok ünnep van ebben a mondatban.
Megkaparintottam úgyanis az Arany-albumot, ami nem azért Arany-album mert így próbálják rávenni a jóhiszemű vásárlókat arra, hogy addig vegyék amíg eladásilag is arany album lesz – ezek nem hülyék, különben is, náluk nem ez a szabály:”lelked üdvösségéért nem, de saját bőrünk javáért megtérítünk téged.”, ha erre menne ki a játék über gyémánt albumnak keresztelték volna, – hanem azért mert így hívták a szövegírót, az arany kezű arany szellemű arany bajszú arany legényt. Mellette a nagy szabadságharcos- poéta egy hülye, egy történelmi oportunista aki üstökös létére egy kukoricásban is eltéved, hát hogy ne tévedne el egy ilyen a mondanivaló és a megfogalmazás között? Na de rosszul fogalmaztam én is, nem azért ünnep a mai nap, mert a kezeim közé került a cédé, hanem azért, mert ez az album: jó. Szépen, kisbetükkel, nemecsekesen, egyszerűen: jó. Nem győzöm eleget mondani, gondolni, érezni, hogy ez az album jó, mert ez a lemez tényleg jó. Fémzenéből tízes, népzenéből tízes, magyarságból tízes, emberségből tízes: mi kell még? Aranyat ér ez az album, vagy sót vagy levegőt vagy mikor mi a legértékesebb.
Imé most egy dal kikelet idusára a Pilvaxba, a parlamentbe vagy a nyomornegyedbe ünnepelni, boldognak lenni, bizseregni, headbangelni vagy legényest járni, ízlés szerint.
Szöveggel most nem szolgálok, ki ki keresse meg magának, ha másként nem megy, be kell másolni ezt a százfejű gugliba:
"Jaj! öcsém, Kázmér,
Azt nem adom százér! –“

Nah, szép kis beszólás volt ez is, lehülyéztem a nagy kiskunfélegyházit(vagy kiskőrösit? mindegy, a lényeg a kis-en van, nomen est omen úgye NAGYszalontai?), egy kérdés maradt csak, tisztelt soproni legények, meg leány persze, mikor ugrotok neki a Toldi-nak?
A trilogiának úgy értem.
A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2009. december 24., csütörtök

Boldog boldogtalan

Enyhe karácsonyi hozzászólás következik, nem nagy dolog, de érdemes végigolvasni, mert kiderül egy apró igazság a végén. Sok sok előre bejáratott mondás van amiket nem szeretek és persze kerülök is, ha lehet. Úgyhogy nem is lesz semmiféle jókívánságról szó, de arra kitérnék – ha féltéglás mellveregetős magyarok is olvasnák ezt – hogy miért van három (ésfél) angol karácsonyi dal és csak egy magyar csatolva az íromány végére. Ez kéremszépen nagyon egyszerű, már gyerekkoromban, amikor még nem is ismertem angol dalokat azt hittem, hogy a Mennyből az angyal egy temetési nóta, amely a Feljebb emeljetek, feljebb temetéseken elhangzó dal inverze, vagyis az emberek emelik a halotat egyre följebb, a Teremtő felé, aztán majd amikor elérik a legmagasabb pontot ameddig ember emelheti a testet majd jön az angyal és ő viszi tovább. A csendes éj, ami persze eredetileg sem magyar úgyanúgy a halálra emlékeztetett, mert azért volt csendes minden, mert már senki sem élt, nyugodott már csak. Békében vagy sem. A kis-nagy karácsony kalács is temetéses, azt mindenki tudja, hogy temetésre meg kell venni a szeszt és megrendelni a kalácsot, még ha csak kürtős is és nem fonott. A karácsonyi dal meg amolyan bulis kellene legyen, vidám, eccerű tingli-tangli dalocska, amiket ünnepekkor lehet önfeledten dúdolgatni és amely meghozza a jókedvet ha nincs, legalább látszatra. Na és ezek az angolok ilyenek, happiness, always Coca Cola meg miegymás. Ezért
3 ½ - 1 a meccs állása.
Jaj, majdnem elfelejtettem, a beígért igazságot: azért hordtam itt hetet havat össze, hogy ezt a négy dalt közzétehessem, úgyhogy keresztényi alázatossággal kéretik hallgatni, jó szórakozást!







A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2009. október 31., szombat

492

Mielőtt bárki is megörülne, hogy helovinre is akad egy dal szólok, hogy ennek semmi köze holmi gyagyás szokáshoz, csak kikívánkozott belőlem ez a dal a reformáció napján. Egészségünkre.

Disciple

Drones since the dawn of time
Compelled to live your sheltered lives
Not once has anyone ever seen
Such a rise of pure hypocracy
I'll instigate I'll free your mind
I'll show you what I've known all this time

God Hates Us All
God Hates Us All
You know it's true God hates this place
You know it's true he hates this race

Homicide-Suicide
Hate heals, you should try it sometime
Strive for Peace with acts of war
The beauty of death we all adore
I have no faith distracting me
I know why your prayers will never be answered

God Hates Us All
God Hates Us All
He Fuckin' hates me

Pessimist, Terrorist targeting the next mark
Global chaos feeding on hysteria
Cut throat, slit your wrist, shoot you in the back fair game
Drug abuse, self abuse searching for the next high
Sounds a lot like hell is spreading all the time
I'm waiting for the day the whole world fucking dies

I never said I wanted to be God's disciple
I'll never be the one to blindly follow

Man made virus infecting the world
Self-destruct human time bomb
What if there is no God would you think the fuckin' same
Wasting your life in a leap of blind faith
Wake the fuck up can't ignore what I say

I got my own philosophy
I hate everyone equally
You can't tear that out of me
No segregation -separation
Just me in my world of enemies

I never said I wanted to be God's disciple
I'll never be the one to blindly follow
I'll never be the one to bear the cross-disciple

I reject this fuckin' race
I despise this fuckin' place

2009. október 29., csütörtök

JA

Nó, komment...

2009. október 11., vasárnap

11

Sok olyan dal van amit szívemből üvölthetek, de ez nem olyan, legalábis refrén szinten nem. Na de sebaj, van valaki aki tudja üvölteni és érte van ez a dal itt, hallgassátok alázattal kedves blogolvasók. (természetesen csak a születéses rész aktuális, nem kopasz, nem kövér meg miegymás, értsétek jól na)

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2009. október 7., szerda

Zsák, folt, miegymás

Ha valaki azt állítaná, hogy ezt a blogot nem látogatja senki az a sex, drogs rock’n’roll életmódból főleg a középsőt részesíti előnyben. Mert bizony, a tegnap is erre tévedt egy kíváncsi elme, aki egyből rávettette magát a kedvenc bejegyzésemre. Lazán bevéste a százfejű gugliba, hogy „picsa mozgatása baszás közben” és máris csemegézhetett. Persze mondhatnánk (de minek), hogy ez az én hibám, hisz ilyeneket irkálok itt össze-vissza és ugye aki korpa közé keveredik azt megbasszák a disznók. Szókincs szinten jó helyre tévedt a baba, de sajnos ilyen mélyen szántó felvilágosítási akcióba még nem kezdtem bele, sőt, kedves új látogató, nem is fogok, ezt majd magadtól kell kitapasztald de addig is, Internet hozott, még ha csak 27 másodpercet is ültél. De ha félnél, egy minimális felvilágosítással mégis szolgálok, íme: (rövid lesz, mint egy Peugeot, 2:06)

A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2009. október 2., péntek

Plaza de las Tres Culturas

Van egy ilyen nevű tér, valahol. Egy placc vagy mi. Mexikóban mintha, de ez olyan mint Kovászna, senki se tudja, hogy a megye vagy a város. Na most már, az asszony mondta eccer, hogy volt egy gyerek(Locke? Vagy az a Lost-ban van?)aki írt úgy a Laookon szoborcsoportról, hogy nem is látta és az milyen fasza. Persze azt akárki mondhatta, hogy nem látta, pedig ott volt a biológia tankönyvön valamelyik gimnáziumi osztályban, pedig annak annyi köze volt a biológiához mint a Laookon szoborcsoportnak a biológiához. Persze én is megpróbálkozhatok egy ilyennel, én is tagadhatom, hogy láttam már ezt a teret vagy mit, de én persze nem tagadnám mert tényleg semmit sem tudok róla.
Az első dolog ami eszembe jutott az a Las navas de Tolosa-i csata, de ennek semmi köze sincs ehhez. A második dolog, bár nem vagyok nagy mezőgazdász - ezt sem sikerült belém nevelni – az volt, hogy bizonyára három különböző fajta növényt művelnek ezen a helyen. Mondjuk chilit, kék agavét a nyüves tequilához meg akkora csövű kukoricákat amelyeket látva az aztékok azt hitték volna, hogy egyszerre jött el a karácsony meg a húsvét meg a féllábú Tezcatlipoca. Volt egy pókom azt is így hívták de ez most nem fontos.
Persze hamar rájöttem, hogy ez nagyon parasztos ezért gyorsan megnéztem a kultúra meghatározását a wikiben. Persze, hogy ott, pedig tudom, hogy sokat nem lehet adni a a szavára mivel hogy minden bunkó írhat oda, így írthattam én is például. Így indult be a rockújságírói karrierem is de ennek semmi köze sincs persze ehhez a témához. És persze, hogy paraszt a Wikipédia is, ott is mezőgazdálkodnak, de írnak mást is. Gyökeresen megváltoztattam az álláspontomat arra gondolván, hogy népeknek megfelelő kultúrák termelődhetnek a téren. Így megmaradna a kukorica az aztékoknak, pont mint a káposzta a kecske mohó gazdájának, de ez sem fontos most. A kék agavé helyett bármilyen más agavé fajtát, az igazi kemény meszkálra esküvő mexikóiknak, akik nem isszák a turistáknak szánt tequilát. A spanyoloknak pedig chili helyett keresztfákat termesztenének, az istenfáját a katolikus népségének. Íly módon lefödnénk mindhárom nemzetet aki szóba jöhet.
De ha véletlenül mégsem ilyen talpraesettek ezek a térépítők. Ha mondjuk nem növényeket tesznek ide, hanem haszontalan dolgokat. Mondjuk embereket és állatokat. A 3 kultúra így is födve van. Vannak úgy-e az emberek, akik emberek, nem állatok. Aztán vannak az állatok akik nem emberek. Aztán meg van az és, ami azokra az állatokra vonatkozik, akik azt hiszik, hogy emberek. Mondjuk okoskodnak mint a majmok vagy pofáznak mint a papagályok. Egyszer egy barátom lelőtt parittyával egy elszabadult papagályt amely éppen egy friss hányáson lakmározott, majd levett kalappal tisztelgett előtte, de ez sem lényeges. Az és kategóriába jön bele az az ember is, aki állat. Mondjuk patkányt boncol élve. Vagy beszorít tankokkal egy halom egyetemistát egy térre akik inkább röpcédulát osztanának a népnek mint aranyérmet idegeneknek, de ennek sincs sok köze az egészhez. Ha így lenne akkor már Plaza de la Stressz Culturának kellene nevezni.
Persze primitív ez az ötlet, tudok jobbat is ha odateszem magam.
Mondjuk összejöhetne egy téren pár békés katona meg egy pár bámészkodó meg néhány olimpia ellen is zajongó fiatal. De hát ki tüntetne egy olimpia ellen? A szent olimpia, amikor a sport győzedelmeskedik a háború felett. Ez akkor is szép, ha csak az ókorban volt igaz, ma már fejet hajt egy egy komolyabb, számmal ellátott háború előtt. I vagy II. Mondjuk ezek nem ilyen ócska „cipeljük át az elefántokat az Alpokon” csetepaték voltak, ezekre oda kellett figyelni. Ennek ellenére minden ország büszke lehet ha olimpiát rendezhet. Pláne akkor, ha mondjuk diktatúra van egyébként az országban. Szépen tisztára lehet mosni az országot, kifele legalábbis. És ebbe a nagy nagy mosógépbe belefér sokminden, jól járhat az aki kezeli a gépet, ha be nem csípi a kezét. De hát mégis mi kellene ezeknek a lázongóknak? Forradalom? Ez egyszerűen abszurdum, hogy valaki az öt karika ellen tüntessen. Ez pont olyan, mintha összehoznának egy Olimpiai üteget katonákból, rendőrökből meg egyéb ilyen talpnyalókból és fegyverekkel csinálna helyett egy békés olimpia megrendezésére, de ez se tartozik ide.
Ezek után jöhetett egy olyan gondolat, hogy lehetnének ott olyanok akik tudják, akik szeretnék tudni és akik szeretnék elfelejteni. Indulhatna egy versenyfutás is köztük, persze csak kizárólag kultúrális alapon, hogy melyikük éri el a célját. Én kapásból azokra fogadnék, akik elfeledtetni szeretnék, de tudást keresők közt elég egy ügyes játékos, hogy a feledtető gépezetet fölöslegessé tegye.
Vannak mindenlében kanál újságírok, akik még a szarból is kiszedik a hajszálat hogy azt apró darabokra hasogassák, de egy ilyen játékost leszerződtetni elég drága mulatság, úgyhogy nem tartozik ide.
A végére elértem oda ahol kezdeni kellett volna, beszereztem egy képet a térről, imhol van ni:

De amint szabad szemmel is látható sokat nem segített. Hol van itt három kultúra? Vannak azték romok, ez tiszta. Mellette van egy katolikus templom, de ezek a pernahajder konkvisztadorok bizonyára azték épületeket szedtek szét építőanyagnak, így ez is az azték kultúra terméke nem a spanyolé. Körbe körbe meg mamuttömbök fészkelődnek, amelyek mentesek mindenféle kultúrától, így ez az elmélet is bizonyára hibás. Ha képviselnének valamiféle kultúrát ezek az újvonású tömbházak bizonyára nem mocskolnák be őket holmi szobáról szobára járó embervadászok össsze vissza lövöldözve mint Rambó három, de ez sem tartozik ide. A lényeg, hogy csak egy kultúra van ezen a téren.
Így hát el kell ismerjem, nem vagyok egy Locke, vagyis, ahogy utólag kiderült, Lassie vagy ki, aki nem egy skót juhász, hanem egy filozófus aki tagadja, hogy tanult biológiát, legalábbis tankönyből. Nem vagyok se filozófus, se skót juhász, sőt még magyar juhásznak is gyenge lennék de ez se számít. Történész voltam egy keveset(én lettem volna sokat is, de ez se idevág) hallottam, hogy mikor a spanyolok beduvadtak az azték fővárosba(nem szakiknak: ez nem Machu Pichu) a piramisokat (nem szakiknak: nem Egyiptom) alvadt vér borította, a levegőben meg fojtó bűz terjengett, így nem tudták illedelmes turistaként nyugodtan élvezni a kilátást. Talán valamiféle ilyen dolog tart vissza engem is, hogy tisztább képet lássak és nem a naivságom. De persze vér nem tapadhat ehhez a térhez, a spanyolok 500 éve(nem szakiknak:490éve) látták ezt a borzongató látványt, azóta az emberiség újjászületett, felvilágosodott, elsznobosodott és most már csak a mesékben borítja vér a tereket, sőt legújabban még ott sem, a gyerekek is emberek persze. Úgyhogy a franc tudja, hogy mi van ezzel a térrel, nem is gondolkodom tovább, inkább hallgassunk egy szép kis dalt, persze ennek sincs semi köze az egészhez.

Chaos A.D.
Tanks on the streets
Confronting police
Bleeding the Plebs
Raging crowd
Burning cars
Bloodshed starts
Who'll be alive?!

Chaos A.D.
Army in siege
Total alarm
I'm sick of this
Inside the state
War is created
No man's land
What is this shit?!

Refuse/Resist
Refuse

Chaos A.D.
Disorder unleashed
Starting to burn
Starting to lynch
Silence means death
Stand on your feet
Inner fear
Your worst enemy

Refuse/Resist
Refuse/Resist


A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.Aki nem érti az meg vessen magára vagy klikeljen a linkekre, amelyek talán még a dalszövegben is megtalálhatók, de csak azért persze, hogy kelljen elolvasni a bunkó metal szöveget is.(ellentétben az inteligens cikkemel úgye)

2009. szeptember 30., szerda

1/4

Értem én azt, hogy a Santa Cruz hegy figyelésén kívül nincs sok minden amit tenni és egyértelmű az is, hogy számítógép van dögivel ha a szilikon völgyben járunk. Az is tiszta, hogy internet hozzáférés is van az Egyesült Államok első olyan városában ahol a Google által felállított drótnélküli internet folyik még a csapból is.
Azt viszont nem értem, hogy ezt az internetet, még ha ingyen is van miért pont erre a blogra kell pazarolni. Persze mindenképpen érdekes, hogy a rajongótábor egynegyede(az négyből egy) pont innen kíséri figyelemmel agymenéseimet.
És lenne két kérdésem is: az egyik fontosabb, a másik nem, a nem fontosabból videóklippecske készült mert van egy pont odavaló dal de a fontosabb kérdés azért fontosabb. A nem fontosabb kérdés az kiderül a dalból(elméletileg), a fontosabb kérdést meg felteszem én és remélem a válasz is meglesz, igény van rá, lehetőség is, úgyhogy csak egy aprócska megjegyzés kell. Szóval, numberone: miért? és numbertú:

Who are you? from Diabolus Dei on Vimeo.

2009. szeptember 28., hétfő

Wonderful...

6000 font az egy szép fizetés, takarítónőnek is, recepciósnak is, a szállás is ingyenes a szálloda is jó helyen van 4 csillagjával, a város is pont jó, heti 36 óra munkát ki lehet bírni(6000 fontért 37 is lehetne) csak a munkaközvetítővel van baj, szélhámos a drága. Volt nekem is egy napig álom munkám álom városomban, hát nem gyönyörű?

2009. szeptember 20., vasárnap

És mégis...

Szeptember húszadika az nagy nap. Kétségtelenül.
Szeptember húszadikán hajnalban kelt az admirális is. Lehet nem akart, de zajongtak. Biztos. Öt hajón 270 ember nagy zajt tud csapni. Ez több mint biztos. Láttam filmen. Mondjuk azok kalózok voltak. De csak egy hajón. És szerintem még volt legalább úgyanannyi ember a parton is. Vagy tízszerannyi, kisemberek mindig szeretnek ott lenni mikor a nagydolgok beindulnak. Meg mikor befejeződnek. Csak ne kelljen végig vinni azt a fránya nagy dolgot. Oda nagy emberek kellenek. Minimum 180 cm magas. De persze mindez az admirálist nem érdekelte. Ő inkább aludt volna. És hát miért is ne aludt volna tovább. Nyugodt volt, semmilyen nyomás nem nehezedett rá. Nem indult ő földkörüli útra. Miért is tenne ilyet, hajózni három évet potyára. Majd visszaérni úgyanoda ahonnan elindult. Ezt majd csak útolag ragasztották rá. Mint szegény Kristófra azt, hogy elindult, hogy felfedezze Amerikát. Santa Mária!!! Hiába na, az útokornak kellenek a céltudatos hősök. Sokal inkább mint a véletlenszerűek.
Szeptember húszadikán nem zajongtak a tudos fülébe. És mégis korán kelt. Nem kísérletezni akart, mint rendesen. Álmosan nem lehet jó eredményeket elérni, semmiben sem. Esetleg csak visszaalvó bajnokságban lehetne. Nem is hozta el Rómába híres ikreit. A golyókat, melyek kívülről (álnokul) nem mutatnak semmilyen különbséget, de belülről már teljesen mások. És persze teljesen egyformán gyorsulnak. Lefele. Ma vele kísérleteznek, őt dobálják ide oda. Őt nézik távcsövek nélkül, próbálván változtatni a röppályályát. És mégis. A bíráit ismerve egy jó kis vacsora is kinézett. Frissen sült, ropogós hús lett volna felszolgálva. Az övé. Annak, akinek lett volna gusztusa hozzá. De ez Dózsa óta már lerágott csont. Persze, ha tudta volna, hogy az útokor elismeri nagyságát nem lett volna ennyire ideges. Vagy ki tudja. Lehet, hogy melengető érzés az eljövendő elismerés, de a máglyán pont melegből nincs hiány.
Szeptember húszadikán nem keltem korán, és nem is voltam ideges.
Az admirális nem tudott visszaaludni. Ha már felébredt, gondolta útnak indul. Le a folyón ki a tengerre. Majd az óceánra meg még ki tudja hova. Meg kell keresni ezt a Magellán szorost, hogy elnevezhesse. Szar név, tudta ő is, de ha már így született. Persze jobb lett volna 400 évig lazulni a tengeren majd a Panama csatornán elegánsan átcsússzani. De az se jó, azért meg fizetni kell. Úgyhogy nem volt mese, menni kellett.
A tudós se aludt vissza. Ő nem volt a drága katolikus egyház ellen. A dogmáit sem akarta minden áron aláásni. A szentírás is összeférhet a valósággal. Nehezen, sok sok képzelőerővel meg hajlítással, de összeilleszthető. És mégis ellene vannak. Azon gondolkozott, hogy mennyire egyértelmű jelzéseket kellet volna adjon. A prófétájuk Galileában élte le az életét. Sokan emlegették is így, a Galileai. Az ő neve pedig dupla hivatkozás az aranyszájú jól beszélő messiásra. Galileo Galilei. Nem egyik neve hajazott a becenévre, hanem mindkettő. Sőt ha úgy vesszük, az egész neve. Egy jel hogy van abban valami amit mond. Mit kellett volna tegyen? Mégsem hívhatta magát Jezusió Jezusei-nek. Az túl egyértelmű lett volna.. Ennyi erővel kivihette volna a mélyen tisztelt inkvizitorokat az űrbe. Hadd lássák a szemükkel.
Én se aludtam vissza, pedig nekem indulni sem kellett sehova és máglya sem várt rám sőt még egy lángocska sem.
Ha már úton volt, kapitánykodott egy picit. Vitorla ide, kormány arra, miegymás. Persze jobb lett volna lecsöngetni a motorházba. Másfél fordulat, félgőzzel előre. Vagy inkább félgázzal előre. Az atomhajókra meg gondolni sem mert. Így csak a szelekre bízta magát. Zötyögött nyugat fele. Szaros fűszerekért. Mert nem elég a só. Kell olyan is, ami nincs.
De ha sikerrel jár, majd lesz fűszer. És akkor nem lesz szükség magellánokra. Erre akár aludhatott volna is egyet.Vagy mérget vegyen. Vagy tűzbe tegye a kezét. Mint Galileo. Szinte.
Ha már a teremben volt, harcolt egy picit. Érvelt, bizonyított miegymás. De az inkvizíció sem ma kezdte. Nem tetszett nekük szeptember húszadika kezdésnek. Mit nekük konkrét bizonyíték. Mit nekük évek hosszú munkája., fáradságos megfigyelések sora. Mit nekük az a sok sok matekozás amit ez a szerencsétlen véghezvitt. Ilyen mértékű kaján kínzásra még ők sem voltak képesek. De nem is a kínzás volt a téma most. Hanem a valóság. Ott pedig nincsenek tények. És ők minden érvett lazán hárítottak. Könnyű volt, volt egy csodafegyverük amellyel minden vágást levédhettek. Hadakoztak is a bibliával rendesen. Ott írta fehéren feketén, hogy a Föld szilárd pont. Minden más csak szaladgál körbe. Mint Magellán. És ez nem vicc, ez szentírás.
Estére elfáradt. Nem kicsit, sokat. Sok baj van ennyi matrózzal. És mind őt bámulják a barmok. Szeretnék, hogy ott legyen a parancsnoki hídon. Folyamatosan. Jó lenne, ha lenne egy ikertestvére. Akkor ott lehetne éjjel nappal. De akkor meg megkerülné az egész Földet. Úgy könnyű. Azért is megy csak fűszerért. Örülhet, ha félútig eljut. Mocskos ikrek. Nekük mindent lehet. Erre akár aludhatna is egyet. Reggel is itt lesznek ezek a hajók. Hajók mindig vannak. Csak fel kell ülni rá. De nem mindenki olyan hülye. Na erre aztán már aludt is. De előtte bedugta a fülét. Zajongjanak az anyjuknak ezek reggel. Én admirális vagyok. Én délig alszom. Hallelujah.
A végére Galileonak eszébe jutottak iskolás évei. A hátsó udvaron egy nagy bagoly püföli kegyetlenül. -Vond vissza, vond visza!! Nem vagyok nagyfejű!! -De az vagy ember. Én veréb vagyok, te meg a bagoly. -Vond vissza, vond vissza!! Piff puff. És visszavonta. Akkor is, most is. Még mindig ő volt a veréb. A veréb meg kisebb mint a bagoly. Még akkor is amikor igaza van. Vagy talán épp akkor lesz a bagoly sokkal nagyobb. Nagyobb fejű. Hát visszavonta. És nem szólt be a végén, se kifele menet, se azután. Kiment és kész. Persze tehette, nem kellet görcsösen valamiféle frappáns végszón gondolkoznia. Tudta, hogy majd az útokor kitalál valamit. És lőn. Kitalálták helyette. Kellet vagy száz év, de összejött. Megmondta nekük az igazát. Megtagadta önmagát, de úgyis odamondott. Legalább az útokor szemében. Ez a kisemberek menedéke. Szájba basznak egy életen át. De ha véletlenül üres a szám, hát jól odamondok neki. Semmit sem érek vele. És mégis megmondom neki. Hogy tudja. Legalább öt percig tudni fogja. Aztán elfelejti. Vagy nem. És akkor majd anekdotaként terjed szájról szájra. Kegyelmesek közt. Csicsás vacsoráikon. Visszaszólt a tetű, majd robotolt tovább. Ha-ha.Hallelujah.
Miután felkeltem, bekapcsoltam a laptopot, elindítottam az internetet, aztán cigiztem mosakodtam, tettem vettem, talán még ettem is, megírtam ezt az izét majd elindult az internet is. Nem volt miről írjak, egy szarakodó internet kapcsolat még nem elég, hogy egy frappáns iromány szülessen, de ha elég lenne is kellene valaki aki képes arra, hogy kis dolgokból hatalmasat írjon, így írkáltam másokról, akik nem szarakodtak lényegtelen dolgokkal mert fontosabb dolguk is volt nekük. Na jó, nem panaszkodok, szép az élet, hideg van kint, kevés a bogár és ritka a madárdal, minden gyönyörű. Hallelujah.
.
.
.
És mégis rozoga Föld.





A mellékhatások és megilletődések elkerülése végett ajánljuk, hogy minél több fémzenei szöveget olvasson el, így megelőzvén azt, hogy egy szépen megfogalmazott mondat után fejet hajtson írói vénám előtt mivelhogy komoly valószínűsége van annak, hogy ezek a sorok valamely fenomenális dalból vannak kiollózva, az idézőjelek pedig az ollózási procedúra során sajnos elkallódtak.

2009. augusztus 24., hétfő

...mothers wipe your tears

Ha már úgyis meghalt ez a blog, legalább legyen szépen megsíratva.
(persze ez a dal elméletileg nem a blogot síratja. Nem. Not.)


Hear them whisper,
voices from the other side
Hear them calling
former foes now friends are resting side by side

They will never leave our hearts or fade away
live forever
they were far to young to die in such a way

how many wasted lives
how many dreams did fade away
broken promises
they won't be coming home

Oh mothers wipe your tears
your sons will rest a million years
found their peace at last
as foe turned to friend
and forgive
And they knew they'd die

Gallipoli
Left their letters in the sand
Such waste of life
Gallipoli
Dreams of freedom turned to dust

Hell is waiting where the ocean meets the sand
Cliffs of burden
where the soldiers rushed into a certain death

At the shoreline
Blood of heroes stains the land
light a candle
One for each of them who fought and died in vain

There is no enemy
There is no victory
Only boys who lost their lives in the sand
Young men were sacrificed
Their names are carved in stone and kept alive
and forever we will honour the memory of them
And they knew they would die

Gallipoli
Left their letters in the sand
Such waste of life
Gallipoli
Dreams of freedom turned to dust

Oh mothers wipe your tears
your sons will rest a million years
found their peace at last
as foe turned to friend
and forgive
And they knew they would die













Pssz. Persze egyáltalán nem halt meg, csak be kellett valahogy szúrjam ezt a dalt, megérdemli.
Sőt nem csak vegetál ez a blog, hanem készül tanúskodni a nagy megpróbáltatásnál. Itt van például ez a következő tétel, mely mellékesen gyönyörű tanúbizonyságot ad arról, hogy mennyire aktuális lehet egy dal még ha konkrétan másról is szól, mint amire a hallgató gondol.
De szépen oda lehet hajlítani.

Leading a trail of destruction to a foreign land


Fast as the wind, the invasion has begun
Shaking the ground with the force of thousand guns
First in the line of fire, first into hostile land
Tanks leading the way, leading the way

Charging the lines with the force of a furious storm
Fast as the lighting phantoms swarm
200 miles at nightfall, taken within a day
Thus earning their name, earning the fame

They are the
Panzer elite, born to compete, never retreat (ghost division)
Leaving our dead, always ahead, fed by your dread

Always ahead, as the blitzkrieg rages on
Breaking morale with the sound of blazing guns
First in the line of fire, first into hostile land
Tank's( :) ) leading the way, leading the way

Leading a trail of destruction to a foreign land
(Waging war with conviction)
Massive assault made to serve the Nazi plan
(Wehrmacht's pride, ghost division)
Communication's broken, phantoms are far away
Thus earning their name, earning the fame

Panzer elite, born to compete, never retreat (ghost division)
Leaving our dead, always ahead, fed by your dread

Pushing the frontline forth with a tremendous force
(Far ahead, breaks resistance)
Making the way for panzer corps
(Shows no fear, self-subsistent)
First in the line of fire, first into hostile land
Tanks leading the way, claiming the fame

Panzer elite, born to compete, never retreat (ghost division)
Leaving our dead, always ahead, fed by your dread